Lino Cannavacciuolo- Altalena

 

 

Zelk Zoltán : 

Figyelmeztetlek..

Figyelmeztetlek, mint a téli reggel,
egemen annyi csak,
ha fölkél is, a nap,
amennyi sugarat
tőled ha kap

s vigyázzad lépteid
ha mellettem, velem,
a percek ónosesője zizeg,
megfagy a köveken

és: kapaszkodni nincs se fal, se ág - - -

én be nem csaplak, a közhely szavát
mondom, ha érteni csak az segít. -
Tél van. Korán esteledik.

 

Kamarás Klára :

 Tél közepén ...

Még túl hosszú a tél:
ez január,
s beláthatatlan a hó förgeteg.
Világunk álma mély...
és dermedő minden tavaszra váró
gondolat.
De hinni kell,
mert egyszer minden bánat véget ér.
Legyen bár hó özön,
jég, fagy, lavina, köd:
a Nap előbb-utóbb kisüt
és az ágak között
bimbózik a remény.

 Fodor Ákos:

 Sose bánd..

a hang... a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele-száll, vele zeng
szíved...

a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész...

a csend... a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásímulsz,
s vele tart szíved

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész.

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

Üdvözöllek kedves Látogatóm :) 

 

 

 

Katona Bálint: 

Voltak percek..

"Voltak percek, melyek órákat értek.

Voltak órák, melyek napokká értek.

Voltak napok, melyek évvel felértek.

Voltak évek, melyek örökké élnek.

Voltak döntések, melyektől volt okom félni,

s voltak érzések, melyekért megérte élni..."

 "A barátság akkor mérettetik meg igazán, amikor látjuk a másikat a legsötétebb pillanatokban is... Amikor látjuk hibázni, amikor rájövünk gyengeségeire, vagy valami olyat tesz, amit elítélünk.

A barátság akkor dől el, amikor valakinek megismerjük azt az arcát, amit el akar rejteni mások elől, akkor dől el, amikor beavat minket titkaiba, máz nélkül, beavat minket abba, hogy ki is ő.

Az igaz barátság, mint az igaz szerelem, valahol mélyen, belül éled fel, sokszor érthetetlenül. Hisz van, akinek ugyanazt a hibát képtelenek vagyunk elnézni, míg másban elfogadjuk. Van, akivel egy pillanat alatt összekapcsolódunk, míg mással rögtön taszítjuk egymást. De a barátunkban... valahogy akkor is látjuk a jót, amikor a legrosszabb arcát mutatja, a barátunk mellé ösztönösen oda állunk akkor is, amikor senki sem állna.

A barátság elfogadás. Nem egyetértés a hibákkal, nem azok támogatása, egyszerűen csak elfogadás a hibákkal együtt. Egyfajta kölcsönös megértés. Két hibás lélek hű összefogása…"

/Manna OWell /

 Az új év nem indult jól.. "Elment" egy volt osztálytárs.. a múlt évben sajnos több is. De Ő különleges helyet foglalt el a szívemben. Általános iskolában igazi cinkosság szövődött közöttünk.. ami barátsággá alakult, és felnőttként is az maradt. Emléked megőrzöm.

 

"Azt kívánom...

Neked és magamnak, 

hogy legyen erőd akkor is szeretni, amikor úgy érzed csak Te adsz.

Hogy legyen erőd akkor is mosolyogni, amikor úgy érzed a fogad törik belé. 

Hogy akkor is kitarts, amikor nincs kedved. 

Hogy ne zavarjon, ha nagyok a problémáid, hiszen erős vagy és elbírod őket. 

Azért mert, ha erős vagy felemelhetsz embereket, ezáltal Te magad még jobban megerősödsz.

Kívánom, hogy legyen erőd félretenni a büszkeséged, ha annak a Valakinek szüksége van rád. 

S kívánom, hogy legyen erőd megmondani Neki mit érzel, mert tudom, hogy ez a legnehezebb. 

Őszintén kimondani.

Kívánok Neked Türelmet! 

Hogy meg tudj hallgatni másokat. 

S hogy meg tudj bocsátani annak, aki nem tud Neked. 

Hogy fáradtan is tudj szeretettel és megértően beszélni azzal, akinek szüksége van rá.

Kívánok Neked Bölcsességet! 

Hogy tudj különbséget tenni, mikor kaptad azért az akadályt, hogy megküzdj vele és mikor azért, hogy kikerüld és más utat válassz. 

Hogy felismerd a mindennapok szépségét és ne tragédiák döbbentsenek rá.

Hogy meglásd a szeretteid fontosságát és szükségességét az életedben. 

Hogy minden idegesítő tulajdonságuk Téged épít, akár mint rossz, akár mint jó példa.

Bölcsességet, hogy ne akarj tökéletes lenni, csak törekedj a legjobbra. 

Hiszen soha nem leszünk tökéletesek, maximum frusztráljuk magunkat a gondolattal. 

Ellenben a legjobbra törekvés újabb és újabb sikereket, majd célokat eredményez, s ez maga a haladás. 

Hogy az aprólékos sziszifuszi hétköznapokban lásd a holnapok nagyságát,és a nagy célok építőkockáit.

Végül kívánok Neked egy apró mosolyt magunkon, hiszen ha mindezt meg tudnánk tenni, akkor már rég az Angyalok soraiba tartoznánk, és valaki olyanokra vigyáznánk, mint mi magunk.

Ám kívánom Neked, hogy megtapasztald: a Teremtés attól válik tökéletessé, hogy ismertek a hibáink és számolnak a tökéletlenségünkkel.

S nem utolsó sorban kívánom, hogy azokkal tölthesd ezt az évet, akik szeretnek, és magadba szívd ezt a Boldogságot!"

/Pilinszky János/

 

 Nox - a tél dala

Alekszandr Szergejevics Puskin:

Téli reggel...

Napfény és fagy: csodás jelenség!
S te kedves, ágyban szenderegsz még?
Gyönyörűm, ébredj végre meg.
Pillád álomtól gyönge zárja
nyíljon ki, Észak hajnalára
csillagként nézzen föl szemed.

Emlékszel, tegnap hóvihar volt,
zajgó ködöktől szürke mennybolt,
sötét felhőkben bukdosott
a halavány hold sárga foltja,
te meg csak ültél búslakodva –
de most… figyeld az ablakot!

A kék eget látod mögötte,
s pazar szőnyegként tündökölve
a napba szikrázó havat,
sötét csupán a fák csoportja,
zöld a fenyő dérlepte orma,
s csillog a víz a jég alatt.

Szobánk borostyán-fénysugárban
fürdik velünk. Lobog vidáman
a kályha pattogó tüze.
A heverőn tűnődni oly jó,
de ugye jobb a már toporgó
kancát a szánba fogni be?

Gyerünk a reggel friss havába
suhanjunk együtt, hív a vágta
hajtsuk a szán tüzes lovát!
Űzzük elárvult pusztaságon,
erdőn, mely oly dús volt a nyár
s a régi kedves parton át.

 

Kosztolányi Dezső: 

Szerenád...

A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Didergve járok ablakodnál
a hófehér, nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem meg se hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.

S körülvesz engem, zordon árnyat
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul
halkan zenél a tiszta hó.

Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!

 

Wass Albert:

Átoksoron kísértetek..

 "Amikor a nap feljön,

az Úristen mosolygását látom  és az

Úr mosolyát látom akkor is, amikor a nap lemegyen.

Az Úr mosolygását látom a holdon is,

s szemének derűs csillogását minden kicsi csillagban.

Az ég kékségében az örökös tisztaság szent törvényét

látom s a tovaszálló gondoskodó szeretetet,

mely éltet bennünket tisztító esőkkel.

A szélben az Ő szent leheletét érzem,

mely naponta tisztára mossa a lelkemet

a szenny kísértéseitől. "

  

 Moretti Gemma: 

Szelíd szerelem...

Már régen elengedtük egymás kezét,
már nem kérdezzük egymástól: szeretsz-e?
Ki nem mondott kérdésre nincs felelet,
de válaszol helyette a tekinteted.
Szelíden, szeretettel ölel magához,
és érzem, örökre hozzád tartozom,
mint éghez a felhő, mint levél az ághoz.
Azt álmodom, hogy karjaidba zársz,
szorosan, mintha féltenél a világtól,
s ha fejemet a szívedre hajtom,
tudom, benned is újra felvilágol
az ott szunnyadó régi érzelem.
Már nem az ifjúság bolondos vágya,
de talán, a mindennél többet érző
szíveknek álma: a halált is túlélő,
az egymást megtartó, szelíd szerelem.

 Moretti Gemma:

 Nyitott szívvel...

 Igen, az kellene:
nyitottabb szívvel élni,
s egymásban bízni lenne jó.
Változik minden körülöttünk,
sorsunk is változó.
Az élet szeszélyes; néha szép,
máskor gonosz arcát mutatja,
a jót ingyen csak ritkán adja,
meg kell küzdeni érte,
szükség van türelemre,
alázatra és szelídségre.
Igen, az kellene,
hogy vigyázzunk egymásra,
mert nem könnyű az élet.
Szeress, segíts óvatosan,
oly törékeny a lélek.
Vannak borúsabb, felhős,
és napfényes szép napok,
s mire lelkedben felnősz
akkor ráébredsz, tudhatod,
mi az, amit nem érdemes,
és mit fontos észrevenned,
ha látod, hogy segíthetsz
megérzed, mit kell tenned.
Igen, így kellene:
nyitottabb szívvel élni,
úgy adni jó szót, szeretetet,
hogy azt ne kelljen kérni.
És több lenne a mosoly,
a jó szó, amire vágyunk.
Megbékélnénk a világgal,
és nyugodt lenne álmunk.

 

Moretti Gemma: 

Őrizlek..

Így nem őrizte kincseit a gazdag,

nyár illatát busongo, szőke kazlak,

nap színeit üvegbe zárt gyümölcs,

sok tudományát vén zsugori bölcs -

mint téged rejtelek, őrizlek én,

mindent, mi tiéd volt és most enyém:

papírlapot, melyen kezed nyoma,

pillantásod, mely rólam szállt tova,

egy mondatot amely tetszett neked,

dallamocskát, mit dúdoltam veled,

egy virágot, melyhez hozzáért arcod,

mozdulatod, ahogy fejed lehajtod,

s még mennyi mindent. Oly szegény a szó

mondani, írni, mily boldogító,

hogy kincsem van, és ez a kincs te vagy,

hogy áradó örömöm titka vagy,

s mert bennem élsz, minden baj elkerül.

És gazdag vagyok, mérhetetlenül.

Moretti Gemma:

Tükör..

Ne számolgasd az éveket,

nem lesz sem több, sem kevesebb,

ha tükröd szemed elé tartod,

ne keresd, azt a régi arcot,

- a napmosolyú, gondtalant. -

Megvívtál néhány kemény harcot.

De hallgatózzál befelé,

s ha felnézel, az ég felé,

tudsz-e még hinni, hogy az égbolt

- mely réges-régen tiszta kék volt -

lesz-e még újra égi szép?

Ha tükröd magad elé tartod,

s nem néz vissza a régi kép,

ne fájjon, hogy a gondtalan,

napmosolyú arcnak ránca van,

nem is egy-kettő. Számtalan.

Ami fontos: szemed a régi fénnyel,

barátkozzon a változó éggel,

s tudj mosolyogni, gondtalan.

Mert a lelkedben béke van.

 

 

Pentatonix - Hallelujah

Kassák Lajos: 

Advent van..

Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-,
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.

Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra…
látom, amint jancsi-kályha mellett
anyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba -
˝Idd meg! Nem fogsz fázni majd!˝
Átmelegedett a testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt.

Ma már tudom, tőle volt meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a ˝jó˝
a testem és a lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba
révedek.
Hiánya - így advent idejében -
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.

Emlékszem a finom illatokra,
ami a konyhát járta át,
mikor sült a finom mézes,
és a lágyan foszló mákos kalács.
Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett,
csilingelt egy üvegpohár szélén:
˝Itt az Angyalka! Megjelent!˝

Futottunk mind a fenyő köré,
ámultunk, örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést fiaimnak
minden karácsonykor átadom.
Már negyedszer töltjük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe,
ahogy átöleli hét kisgyermekét.

Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
ha gyertyafényben rá emlékezünk
s tudom - onnan fentről ő is nézi:
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből
áradó tűz gyújtson fényeket!

Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.

Márai Sándor gondolata:

 Áldott Adventi készülődést  :) 

 Csepregi Éva : Mama

 

 "A szél úgy jár az erdőn, mint a végrehajtó, és a fák sziszegve hajladoznak, mint az adósok.

 – Fizetni, urak, fizetni!

 Visszaadni mindent kamatos kamatokkal, amit az öreg bankár, a Föld adott. 

Nézzétek a Nyárfát! Az a jó adós! Utolsó sárga levélbankóját is visszaadta már, és most úgy áll a berekszélen, mint a becsületes adós: levetkőzve és elhagyottan.

 A Bükk is tisztességes fajta, a Nyír is, de még a Gyertyán is, aki pedig komisz, tolakodó népség. Először csak egyenként hullatták levélpénzüket az örök nagy perselybe, de aztán látták, hogy úgyis hiába. 

Megrázták magukat, lerótták az adósságot, és most békén vannak.

 Ha jön a végrehajtó, csak átsuhan az ágak között, nem tud belekapaszkodni semmibe.

 Bezzeg a Tölgy meg a Cser! Nem, ők nem fizetnek. Itt-ott egy kis kamatot, de aztán táguljon az a végrehajtó, mert nem állnak jót magukért. 

Néha ölre mennek a széllel, mely perlekedve tépi a zizegő cserleveleket, de bevasalni alig tud valamit.

 – Nem fizetünk! – kiáltják a cserfák. – Majd tavasszal! – És a szél is megunja a meddő verekedést.

 Alkonyattal elpihen ő is a völgyek ölén, de előbb még beszámol gazdájának: 

– A Nyár, Nyír, Bükk és többiek megfizettek, uram. Csak a Cser... különösen a fiatalja... Ne adj nekik máskor! 

Nem fizetnek. Verekedni kell minden krajcárért... Ne adj nekik többet, uram.

 A Föld álmosan mozgolódik.

 – Ne bántsd őket. Majd tavasszal megfizetnek. Alapjában jóravaló népek... Nem aludnánk? 

És az őszi estében mélyet ásít a Föld, és elalszik az erdő. 

Alszik a szél, alusznak a fák, csak apró kis cserbokrok zizegnek néha, mert álmukat zavarja a rossz lelkiismeret."

/ Fekete István /

 

 

Áprily Lajos:

 Őszi rigódal..

Megeste már a dér a bokros oldalt,
fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után.
Ragyog az ősz. És dalt hallok, rigódalt,
egy ritka lombú vadcseresznyefán.
Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem,
rég hallgat búbosbanka-, s gerleszó.
Ha pártaian, s nem várja fészek-öl sem,
miért szól még a megtévedt rigó?
Tán június sugár-illúziója
remegett át a bíbor lomb felett,
s attól dalol a völgy révült rigója
ilyen évszak-tévesztő éneket.
Nem is téved: halkan szól, mintha félne,
köd ül a hangok túlfinom során,
mintha húnyt szemmel, álmában zenélne,
egy álom-őszben, álom-fuvolán.
A hangja nem fog mámorral kitelni,
nagy líra nincs. S mégis, így volna jó:
amíg a hófelhő jön, énekelni,
mint az a révült, holdkóros rigó.

 

"Háttal ülsz…

Ezért nem látod, mi van mögötted. Szakadó eső, köd, napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő erdő, azúrkék óceán… Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal, ősszel, tóval, óceánnal… annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És hazudod tovább az életet. Napról napra.

Háttal az ablaknak."

/ Csitáry-Hock Tamás /